Mielőtt bárki is azt hinné, hogy ez egy sütis blog, el kell, hogy oszlassam ezt a tévedést. A sorban már harmadik édesség azonban mindenképpen megérdemel egy posztot, a minap ugyanis nagy sikert aratott.

 

Ha nyári torta kerül szóba, akkor egyértelműen a túrós gyümölcstorta a favorit. Amikor beindul az eperszezon, türelmetlenül lesem, hogy mikor lehet már elfogadható áron kicsattanóan piros és édes epret venni. Ezzel el is kezdődik a túrótorta nagyüzemben való gyártása.

 

Első pillantásra amilyen nehéznek tűnik az elkészítése, annyira egyszerű és szinte elronthatatlan. Szinte, hiszen az utolsó lépés, a torta „megkoronázása” teszi fel az i-re a pontot. De menjünk csak szép sorjában.

 

 

 A hozzávalók a következők:

 A krémhez:

 500 g túró

1 doboz mascarpone

250 ml habtejszín

1 csomag vaníliás cukor

1 csomag zselatin fix

ízlés szerint 2-3 evőkanál porcukor

fél citrom leve

Valamint szükséges 1 csomag babapiskóta, 2 csomag tortazselé, és sok-sok színes gyümölcs!

 

Először is vegyünk egy nagy keverőtálat. A túrót villával összetörjük, majd hozzáadjuk a mascarpone-t, végül a kemény habbá vert tejszínt. Az egészet alaposan összedolgozzuk, majd ízesítjük a porcukorral, a citrom levével (mely szinte elmaradhatatlan társa a túrós sütiknek) és a vaníliás cukorral. A zselatin fixet, mely majd összefogja a krémet, beleszórjuk. Az egész nem igényel több időt, mint 20 perc.

 

A kapcsos tortaforma (az enyém 25 cm átmérőjű) a világ egyik legjobb találmánya, ami a konyhaművészetet illeti. Ma már nagyon sok helyen kapható több méretben  így  van lehetőségünk választani a vendégeink száma, étvágya és a szerint, hogy meddig szeretnénk hallani a dicsérő szavakat - ugyanis minél nagyobb a forma, annál tovább tart a belőle elővarázsolt torta.

 

A tortaforma alját kettétört babapiskótákkal rakjuk ki, majd kanalazhatjuk is rá a túrós krémet. Ha nem szeretnénk a krém közé gyümölcsöt tenni, akkor simíthatjuk is a piskótákra mindet. Azonban ha rétegezve jobban tetszik, akkor annyi felé osztjuk a krémet, ahány „emeletet” akarunk. A rétegek közé a megmosott és lecsöpögtetett gyümölcs egyik részét tesszük, arányban azokkal. Jelen esetben az áfonya került a túró ölelésébe, ami mennyei párosítás.

 

A krém elsimítása után kreativitásunkat elővéve rendezzük el a maradék gyümölcsöket: én a szedret és a ribizlit hagytam a tetejére.

 A bejegyzés elején, még véletlenül sem azzal a céllal, hogy bárkit elriasszak, szó volt arról a bizonyos utolsó lépésről. Ez nem más, mit a tortazselé felapplikálása remekművűnkre.

 

 

Emlékszem, hányszor esett meg a ’90-es évek nagy slágerének, a piskótás-pudingos gyümölcstortának a készítésekor az, hogy a türelmetlenségből nem megfelelően megdermedt, és így lecsorgó zselé gyönyörűen eláztatta a piskótát, eredményezve ezzel azt, hogy láthattunk hozzá az újabb lap kisütésének.

 

Én 2 csomagot kavartam el vízzel és cukorral, hogy a zselé mindenhol befedje majd a tortát és szép magas legyen. Az utasításokat követve tűkön ülve várjuk meg, míg a zselé már nem folyik le a kanálról, hanem kezd darabossá válni. Ekkor a torta közepétől kiindulva egyenletesen oszlassuk el a tetején. A művelet azonban gyors kezeket igényel, ugyanis ha túlzottan megdermed a zselé, kezdhetjük újra melegíteni és várni, várni.

 

Ha készen vagyunk, a tortát mindenképp pihentessük a hűtőben 10-12 óráig, így ezt mindenképpen vegyük figyelembe, ha vendégeket várunk.

 A pihentetési idő elteltével a tortaformát szétkapcsoljuk és már szeletelhető is ez az isteni finomság! Már alig várom a következőt!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fahejaspate.blog.hu/api/trackback/id/tr742206496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csibuk 2011.02.11. 17:01:03

Örömmel tölt el, hogy ilyen ügyes vagy.Icu
süti beállítások módosítása