Ma először láttam neki a házi tészta készítésének, méghozzá a sütőben sütött túrós tészta miatt. Ahogy mindenből, a tésztából is a házi, kézzel dagasztott és nyújtott a legjobb. Csak köztudottan nagyon fárasztó. De ha van időnk és kedvünk, mindenképp megéri elkészíteni, hiszen hálás pillantásokat kapunk majd az asztal túloldaláról.

 A tészta hozzávalói:

 2 tojás

30-40 dkg liszt (ez a mennyiség 4 személynek elég)

Víz

 

 

 A többi kellék:

 500 g túró

Tejföl

Füstölt szalonna

 

Először is fogunk egy keverőtálat, melybe beleszitáljuk a lisztet, annak közepébe pedig beleütjük a 2 tojást. Összedolgozzuk és annyi vizet adunk hozzá, amennyivel már könnyedén gyúrható lesz a tészta és nem ragad a kezünkhöz. Ha úgy látjuk, közben tehetünk még hozzá lisztet. Sót ne tegyünk bele, mert attól lágyul a tészta, majd a főzővízben pótoljuk. Kis cipót formázunk, majd egy belisztezett nyújtódeszkára tesszük. Érdemes 2-3 felé vágni a cipót, mert így könnyebben tudunk vele bánni.

 

Nyújtófával 2-3 mm-nyire nyújtjuk a tésztát, közben szórjunk rá és alá is lisztet, hogy ne ragadjon se a deszkára, se a nyújtófára. Kb. fél órát pihentetjük, hogy száradjon ki a tészta. Ha ezzel megvagyunk, éles késsel tetszés szerinti négyzeteket vágunk belőle, és ezeket egy másik felületen egymás mellé rakjuk. Fontos, hogy ne rakjuk egymásra, mert akkor összeragadnak. Természetesen nem baj, ha nem egyforma négyzeteket sikerül vágnunk, hisz tudjuk, hogy bár kicsit csúnyácska, de a miénk.

 

A tésztát sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük.

 

A szalonnából csíkokat vágunk, majd azokat felkockázzuk és kisütjük – olaj nem szükséges hozzá, hiszen pár másodpercen belül a szalonna elegendő zsiradékot enged magából. Szerintem ez a túrós tészta legjobb része!

 A túrót egy pici sóval összetörjük, majd egy hőálló edényt kivajazunk. Szép sorjában egymásra rétegezzük a hozzávalókat a tésztával kezdve és a szalonnával fejezve be, közben tejfölt is téve a rétegek közé. Ha a szalonna zsírját is a tésztára csepegtetjük, úgy még finomabb lesz a végeredmény. 200 fokon 35-40 percig sütjük.

 

 Ígérem, legközelebb a túrót is én készítem!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fahejaspate.blog.hu/api/trackback/id/tr132223504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása