Az újévi fogadalmamhoz hűen idén eddig nem kóstolt ételeket fogok kipróbálni. Egészen jól haladok ezen az úton: ettem már sült, ropogós malac - és kacsabőrt, és múlt vasárnap még ennél is -számomra- hihetetlenebb ételt, a marhavelőt kóstoltam meg.

Marhahúslevest főztem, amihez a piaci hentesnél vettem egy kevés lábszárat és 2 velőscsontot. Sok helyen olvastam, hogy ahhoz, hogy a főzés közben ne jöjjön ki a velő, sóba kell mártani a csontok végeit. Ezzel ellentétben, gondoltam, miért ne borítanám a végeket inkább egy-egy kelkáposztalevéllel? Így is történt.

A húsleves készítése a már jól megszokott módon történt: sok-sok zöldség, szemes bors, só, alacsony fokozat, folyamatos "habozás", hogy minél tisztább legyen a leves. A marhahusik szépen puhultak, és imát rebegtem azért, hogy a velő ne folyjon ki és a levelek is a helyükön maradjanak.

Közben a meggyszószt is elkészítettem. Volt még itthon a nyárról jól bespájzolt meggybefőttből, amit a saját levével és kevés vízzel, valamint fahéjjal, szegfűszeggel, citrommal és egy kevés cukorral összeforraltam. A habarást a szokott módon tejfölből és lisztből készítettem, majd kellő sűrűségűre habartam vele a mártást.

A leves elkészült, igazán ízletes lett, és ezek után jött csak a java, amire vártunk: a velőscsont. A legviccesebb az egészben az, amikor a velőt a csontból kiütjük, csak 1-2 ütés, és már kint is van. Pirítósra kentük, sóval és paprikával megszórtuk. És jött a nagy levegő: az első falat. És igen, ezt is megkóstoltam és nem is volt olyan rossz. Még barátkozom az ízével, de azt hiszem, ez egy jó lépés volt afelé, hogy az újévi fogadalmamat betartsam.

A meggyszósz a puha hússal és a krumplival isteni volt, tényleg visszajöttek az óvodás emlékek.

Aki teheti és van hozzá kedve, készítsen marhahúslevest, de ne hagyja ki a velőt sem, lesz mire emlékezni egy jó darabig!

A bejegyzés trackback címe:

https://fahejaspate.blog.hu/api/trackback/id/tr362579927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diobisztro 2011.01.13. 19:37:45

Minden részletét szeretjük az ebédnek, különös tekintettel a meggyszószra:DD

madainyer 2011.01.13. 21:31:50

Én is a meggyszószról ábrándozom éppen...

thelittlechef 2011.01.13. 21:50:44

@diobisztro: A meggyszósz valóban csodás volt, én ezt vártam a legjobban! :) Egy napra visszajöttek az ovis emlékek, olyan rég nem ettem már ilyet!

diobisztro 2011.01.14. 16:59:18

...de tényleg,emlékeztek, valószínűtlenül nagy csersznyemeggy, valami hihetetlenül édes, vagy néha nagyon nem édes szószban, de aaanyira jól:DD

lazanya 2011.02.02. 10:18:05

Meggyszósz és főtt marha, régi szép idők!

thelittlechef 2011.02.03. 22:48:37

@lazanya: Bizony, bizony, de legalább az emlék visszahozható :)
süti beállítások módosítása