Kedves olvasóim!

Szeretném Veletek megosztani azt a hírt, amely a fejemben már jó ideje érlelődött. Mától új helyen, a fahejaspate.blogspot.com címen érhetitek el a Fahéjas Pâté-t.

Az új oldal reményeim szerint sokkal formásabb és felhasználóbarátabb lesz, a tartalom is frissül nemiképp és új témákkal egészül ki, a lelkesedésem azonban töretlen és szeretnék egyre minőségibb bejegyzéseket megosztani Veletek.

Az itteni bejegyzések exportálása is folyamatosan történik majd, így szép lassan minden átkerül az új oldalra.

Mindenkinek köszönöm az eddigi követést, a kommenteket és like-okat, tartsatok velem ezentúl is!

Szép tavaszt Nektek,

thelittlechef

Decemberben kezdődött, amikor is az egyik karácsonyi ajándékom az Ötnegyed narancs volt. Ekkor kezdtek el érdekelni a gasztronómia témájához szervesen kapcsolódó regények, és úgy döntöttem, miért is ne osztanám meg itt a blogon az ezekhez kapcsolódó élményeimet.

A soron következő könyv Susan Loomis Ház a Tatin utcán című regénye volt. 4-5 éve már, hogy az akkori Stahl konyhája szinte összes epizódjában ezt a könyvet sorsolták ki az épp aktuális játék nyereményeként. Most valahogyan ismét rábukkantam, és bár kicsit idegenkedtem egy olyan könyvtől, melynek a borítóján eltéveszthetetlenül is ott figyel Stahl Judit, mint a könyv magyarországi kiadója, azért megvettem. Hozzátenném, hogy nagyon szerettem volna eredeti nyelven megrendelni, de a külföldi rendelés szállítási költségeit látva inkább behódoltam a „fényképes” borítós, magyar nyelvű könyvnek.

Na, de a hosszú lére eresztett bevezető után lássuk, milyen is volt maga a regény. Alapvetően megfogott a történet, melyet egy, az Egyesült Államokból egy francia kisvárosba költöző szakács és gasztro-újságíró, Susan saját szemszögéből oszt meg az olvasókkal. Susan, levegőváltozás gyanánt, belevág egy párizsi kalandba, hogy részt vegyen egy helyi főzőtanfolyamon. A látogatás annyira jól sikerül, hogy hamarosan barátokat szerez és menthetetlenül vonzódni kezd a francia gasztronómiához, a párizsi és vidéki Franciaország ízeihez, szokásaihoz, amit visszatérve Amerikába sem tud kiverni a  fejéből.  Lépésről lépésre egyre több kapcsolatot alakít ki Franciaországban, többször, akár munka kapcsán is, visszalátogat a tengeren túlra, és nemsokára férjével és kisfiúkkal közösen úgy döntenek, hogy megpróbálják, milyen lehet francia honban élni.

A főzőtanfolyam ideje alatt szerzett barátok biztatására fogják magukat és megvesznek egy elég rossz állapotban lévő normandiai házat, melyet aztán hosszú hónapok alatt formálnak át igazi otthonná. A regény fejezetei szorosan kapcsolódnak a főzéshez: Susan ugyanis szakácskönyvet ír vidéki francia ételek összegyűjtésével, és ehhez rengeteg receptet próbál ki az egyre jobban felszerelt konyhájában. Barátok, ismerősök jönnek-mennek, kenyerek, clafoutis-k, baguette-k fogynak, és hamarosan mindenki megkedveli őket Louviers-ben, ahol a hentesek gyémántként bánnak a húsokkal, ahol a pékek isteni, ropogós croissant-okat és húsos pitéket sütnek, ahol a piaci kofák padlizsánjai és tojásai majd kicsattannak az egészségtől. Szinte a szánkban és az orrunkban érezzük az épp sülő kalácsok illatát és persze megkívánunk sok egyebet, melyről a regényben szó esik.

De nem kell csüggednünk a fantasztikus ételek utáni vágyakozásban – a fejezetek végén 2-3 receptet is találunk, melyek valamilyen módon kapcsolódnak az épp taglalt eseményekhez. Igazi különlegességek és egyszerűbb ételek ezek, melyek közül biztosan elkészít egy jó párat az olvasó.

A majd 300 oldal szinte elrepül, annyira olvasmányos a könyv – olvashatunk igazi barátságokról, hajnali fürdőzésekről, tűzhelyvásárlásról és kerti vacsorákról, de a sok szép mellett persze mindennapi bosszúságok is tarkítják az amerikai család életét: a virágboltos hölgyeket vérig sértik, akik ezentúl nem tárolhatják a fenyőiket és virágjaikat a család kertjében, a plébánossal majdnem perbe kerülnek, ugyanis nem tűrik tovább, hogy a házuk mögött lévő plébániához a kertjükön keresztül jutnak el a hívek;a francia mesterek késlekedése előtt értetlenül állnak és hetekig várakoznak, hogy történjen előrelépés a ház felújítása ügyében.

Ahogy olvastam, sokszor azon kaptam magam, hogy mennyire szeretnék egy ilyen életnek a részese lenni, milyen jó lenne csak a gasztronómiával foglalkozni, azzal, ami annyi örömöt okoz, milyen jó lehet egy normandiai kisvárosban ébredni, ahol csak leszaladok a pékségbe friss baguette-ért, amit a kertben házi lekvárral, kávéba mártogatva fogyasztok el jóízűen. Persze, ez csak egy dédelgetett álom, itt a valóságban is csodás pillanatok várnak a konyhámban. Csak néha olyan jól esik ábrándozni!

A regénynek, a nagy sikerre való tekintettel, megjelent a folytatása is, Susan pedig ma már egy jól működő főzőiskola vezetője. Íme, a link, ha valaki olthatatlan vágyat érez egy igazi, francia kulináris élményhez – On Rue Tatin France Cooking School - www.onruetatin.com.

Ha már pár napra úgyis visszatért a tél, főzzünk egy igazi, kiadós téli levest. Benne van, minden, amire az ilyen hideg, semmilyen napokon szükségünk van: laktató lencse, finom füstölt sonka és egy kis babérlevél a még jobb ízért. Ajánlom mindenkinek szigorúan friss, ropogós fehér kenyérrel!

Hozzávalók

(4 adaghoz):

250 gramm lencse

15-20 dkg füstölt sonka vagy kolbász

2 babérlevél

mustár

só, bors

liszt, olaj

A lencsét még előző nap beáztatom, hogy minél hamarabb megpuhuljon. Másnap egy fazékban a felkockázott füstölt sonkával és a babérlevéllel odateszem főni. Ízlés szerint sózom és borsozom (a sóval az elején inkább csínján bánjunk, ugyanis lehet, hogy a sonka, vagy a kolbász, is elég sós). Közben elkészítem a rántást az olajból és a lisztből. A lencsék úgy 30 perc alatt puhára is főnek, és a sonka is megfő ezalatt.

A rántáshoz egy kevés levet merek, majd azzal simára keverem és az egészet a leveshez öntöm. Ha szeretjük, mustárral ízesíthetjük, nagyon jó ízt ad neki.

Még 10-15 percig főzzük, addig pedig megkérjük az egy szem férfiemberünket, hogy vágjon gusztusos, ropogós kenyérszeleteket. Isteni ebéd hétvégére, ami után bőséges főétel nem is hiányzik - ilyenkor kap létjogosultságot másodikként a palacsinta, túrógombóc vagy a fánk.

A hétvégi ebéd kapros-juhtúrós rántott csirkemell volt, és a töltelék mennyiségét a bekeverésnél sikerült egy kicsit eltúloznom - maradt hát egy kis doboznyi belőle. De jó helye lett ennek is: koktélparadicsomokat töltöttem meg vele.

Szükségünk lesz:

4 koktélparadicsomra

kb. 10 dkg juhtúróra

kevés kaporra

sóra, borsra, zúzott fokhagymára

egy tk tejfölre

A túrót áttöröm, a kaprot pedig nagyon apróra vágom. A hozzávalókat a túróhoz teszem (a sózásra azért figyeljünk, mert a túró is sós egy picit), majd azt krémesre keverem.

A paradicsomok közepét kikaparom, és mind annyi tölteléket kap, amennyi belefér, illetve ahogy szeretjük.

Finom falatok egy könnyű vacsorához, pirítóshoz, felvágottakhoz is remekül illik.

Nagy meglepetés volt, amikor a www.fincsisegek.hu írója megtisztelt ezzel a díjjal. Nagyon köszönöm neki! Így tovább is adom!

A díj szabályai:

- Írj egy bejegyzést, amelyben közzéteszed a Liebster-blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

Akiknek továbbadom:

- Egy csipet

- Mézes finomságok

- Magdi konyhája

A szombati ebéd olyan szép színesre sikerült. Ezt csak most vettem észre, hogy csinosítgattam a dokumentált képeket.

A leves sárgarépa-krémleves volt, ami már magában is szemet gyönyörködtető. 4 közepes répát felkarikáztam, majd egy cikk fokhagymával, sóval ízesítve puhára főztem. Ekkor egy szem krumplit felkockázva hozzáadtam, majd ha már ez is megfőtt, botmixerrel összetörtem. További fűszerekkel emeltem ki a répa ízét: kakukkfüvet és szerecsendiót választottam a fűszeres kosárból.

Egy kevés tejfölből és tejből habarást készítettem, azt egy pár kanál meleg levessel felhigítottam, majd szűrőn keresztül hozzáadtam a leveshez. Még jó 10 percig főztem és kész is lett.

A főétel az egyik kedvenc főzelékem, a zöldborsófőzelék volt stefánia vagdalttal.

A borsót még a nyáron kaptam otthonról, ugyanis anyukám minden évben gondosan nevelget jó néhány tövet. Mondanom sem kell, az íze olyan édes és pompás, hogy össze sem hasonlítható a bolti mirelitek ízével. Miután kevés sóval, cukorral és épp annyi vízzel, hogy elfedje, puhára főztem a borsót, ehhez tejfölös-lisztes-tejes habarást adtam, és még addig főztem, amíg kellőképp be nem sűrűsödött a főzelék.

A fasírthoz 60 dkg sertés darált húst vettem, amihez 1 tojást ütöttem, 1 fél áztatott zsömlét és apróra vágott vöröshagymát tettem, majd a szánk íze szerint sóval, borssal és őrölt paprikával szórtam meg. Közben 2 tojást keményre főztem. A tepsiben úgymond megágyaztam a tojásoknak, melyek így egy sor fasírt-alapra kerültek, majd bevontam őket a maradék húsmasszával. Kevés olajat és vizet öntöttem alá, és alufóliával lefedve 25 percig, anélkül még 30 percig sütöttem 180-200 fokon, vigyázva, hogy nehogy megégjen.

Bár nem volt tudatos, szerintem igazán vidám ebédet sikerült összeállítani. A desszert aznap a ropogós fonott kalács volt, finom házi sárgabarack lekvárral. Már csak az hiányzik a teljes színkavalkádhoz!

A minap jutott eszembe, hogy milyen rég ettem már fonott kalácsot, holott annyira szeretem - magában, teavajjal, lekvárral, kakaóval. Igazi csemege reggelire, uzsonnára. Gondoltam, miért is ne próbálnám meg saját magam elkészíteni, ezért beleástam magam a tökéletes recept felkutatásába. Ez egy nagyon finom verziónak tűnik, ha találok finomabbat, megosztom veletek!

Ami szükséges:

50 dkg liszt

2 tojás sárgája

3 dl langyos tej

1 csomag vaníliás cukor

2-3 evőkanál cukor

1 csipet só

6 dkg olvasztott vaj vagy margarin

szárított élesztő

+ 1 tojás sárgája és kevés tej a kalácsok megkenéséhez

A tojások sárgáját összekeverem 2 dl langyos tejjel, a cukorral és vaníliás cukorral, a sóval és az olvasztott margarinnal. A liszthez hozzáadom az élesztőt, majd a tojásokkal elkevert tejet hozzáöntöm. Összegyúrom, és közben még annyi langyos tejet öntök hozzá, amennyit a tészta felvesz. Fontos, hogy ne gyúrjunk túl kemény tésztát, nem baj, ha kicsit ragad is, a lényeg, hogy ruganyos és könnyű állagú legyen. Ha már kellően elfáradtunk a dagasztásban, kendővel lefedve, meleg helyen 1 órát kelesztjük a tésztát és várjuk az élesztő okozta csodát: hogy kétszeresére dagadjon.

Egy óra elteltével újra átgyúrjuk a tésztát, majd aszerint, hogy szeretnénk-e kakaós fonatú kalácsot is, 2 részre vágjuk. Az egyik feléből készül a sima, míg a másikból a kakaós változat.

Az így kapott két felet egyenként 3-3 részre végjuk, azokat pedig tetszés szerinti hosszúságú szálakká sodorjuk. A 3 szálat hármas fonással összefonjuk, a végeket összesodorva rögzítjük.

A kakaós változatnál az egyik szálat cukros-kakaós keverékkel vontam be, de azt hiszem, legközelebb inkább a kakaósnak szánt szál tésztájába gyúrom majd bele. Ezzel a 3 szállal is ugyanúgy járok el, mint a sima fonott kalácsnál.

1 tojás sárgáját és kevés tejet elkeverek, és ezzel a mázzal kenem meg a kalácsok tetejét. 160-180 fokon, szép lassan sütöttem kb. 35-40 percig.

A mai reggeli természetesen ez volt, édes, meleg kakaó társaságában.

Az újévi fogadalmamhoz hűen idén eddig nem kóstolt ételeket fogok kipróbálni. Egészen jól haladok ezen az úton: ettem már sült, ropogós malac - és kacsabőrt, és múlt vasárnap még ennél is -számomra- hihetetlenebb ételt, a marhavelőt kóstoltam meg.

Marhahúslevest főztem, amihez a piaci hentesnél vettem egy kevés lábszárat és 2 velőscsontot. Sok helyen olvastam, hogy ahhoz, hogy a főzés közben ne jöjjön ki a velő, sóba kell mártani a csontok végeit. Ezzel ellentétben, gondoltam, miért ne borítanám a végeket inkább egy-egy kelkáposztalevéllel? Így is történt.

A húsleves készítése a már jól megszokott módon történt: sok-sok zöldség, szemes bors, só, alacsony fokozat, folyamatos "habozás", hogy minél tisztább legyen a leves. A marhahusik szépen puhultak, és imát rebegtem azért, hogy a velő ne folyjon ki és a levelek is a helyükön maradjanak.

Közben a meggyszószt is elkészítettem. Volt még itthon a nyárról jól bespájzolt meggybefőttből, amit a saját levével és kevés vízzel, valamint fahéjjal, szegfűszeggel, citrommal és egy kevés cukorral összeforraltam. A habarást a szokott módon tejfölből és lisztből készítettem, majd kellő sűrűségűre habartam vele a mártást.

A leves elkészült, igazán ízletes lett, és ezek után jött csak a java, amire vártunk: a velőscsont. A legviccesebb az egészben az, amikor a velőt a csontból kiütjük, csak 1-2 ütés, és már kint is van. Pirítósra kentük, sóval és paprikával megszórtuk. És jött a nagy levegő: az első falat. És igen, ezt is megkóstoltam és nem is volt olyan rossz. Még barátkozom az ízével, de azt hiszem, ez egy jó lépés volt afelé, hogy az újévi fogadalmamat betartsam.

A meggyszósz a puha hússal és a krumplival isteni volt, tényleg visszajöttek az óvodás emlékek.

Aki teheti és van hozzá kedve, készítsen marhahúslevest, de ne hagyja ki a velőt sem, lesz mire emlékezni egy jó darabig!

Ma egy kis sós nasira vágytam, olyan rég sütöttem már  valami újat a sláger káposztás pogácsán kívül. Szétnéztem hát a hűtő tájékán, és mivel ott lapult egy fél üveg olivabogyó, no meg sonkát is találtam, hamar összeállt a recept: sörkifliket csinálok. Azért a biztonsági tartalékról is gondoskodtam, ha ez a variáció nem ízlene, és gyorsan reszeltem egy kis trappistát.

A hozzávalók:

60-65 dkg liszt

2 tojás sárgája

1 kis pohár kefír

2 evőkanál tejföl

1 dl olaj (a tésztába)

15 dkg margarin

ízlés szerint sonka és olivabogyó összeaprítva, ehhez kevés olaj

só

1 tojás a kenéshez

és mivel gyorsan szerettem volna végezni: expressz élesztő (hupsz!)

A sonkát és az olivabogyót kevés olajon 5 percig pirítottam, majd miután kicsit hűlt, a készülő tésztába gyúrtam. A tészta összeállítása után az adagot 1/3-2/3 arányban elvágtam, majd ezekből kisebb darabokat vettem. Lisztezett deszkán a kisebb darabokat gombóccá formáltam, majd vékony köralakra nyújtottam őket. 8 egyenlő részre (háromszögekre) vágtam a köröket, és a nyolcadokat kívülről befelé kifli formájúvá tekertem. A sajtos változat közepébe egy kevés margarint is tettem.

Egy vajazott-lisztezett tepsin szépen egymás mellé sorakoztattam őket, megkentem a felvert tojással, a nem sonkás változat kapott egy kis reszelt sajtot is. Adagonként kb. 25 perc alatt pirosra sültek.

Már ősszel elkezdődik. Lévén szabolcsi lány vagyok, nagyon szeretem az almát és mindent, amit belőle csak készíteni lehet. Az almás pite az egyik ilyen kedvenc, mely a vasárnapok szinte megunhatatlan slágere volt és még ma is az, ha zordabbra fordul az idő. A sütésében persze a legjobb a rácsok készítése és a tészta kígyóvá sodrása. Nem is beszélve a friss almaléről.

Hozzávalók:

30-35 dkg liszt

20 dkg Rama

2 tojás sárgája

fél csomag sütőpor

1 kk szódabikarbóna

3 ek porcukor

1 kis doboz tejföl

5-6 nagyobb alma

fahéj, vaníliás cukor

A tejföllel bezárólag a tészta hozzávalóit összegyúrjuk, hogy könnyen nyújtható és formázható legyen. Az így kapott "gombócot" nagyjából kettévágjuk, de úgy, hogy kicsivel többet szánjunk a pite lapjának és kevesebbet a rácsoknak.

Az almákat meghámozzuk és lereszeljük, majd miután pár percet állt, kicsavarjuk. Ízlés szerint fahéjat és vaníliás cukrot teszünk hozzá, de ha túl savanykás az alma, kevés cukrot is szórhatunk rá.

A tészta nagyobbik felét a tepsi méretével megegyező, vékony téglalapra nyújtjuk, majd azt a kivajazott, kilisztezett sütőalkalmatosságba tesszük. Egyenletesen eloszlatjuk rajta az almát (nem árt egy kevés zsemlemorzsát az alma alá tenni, így az is segít a még megmaradt, felesleges almalevet felszívni). Ezután következik a rácsok sodrása: átlósan, keresztbe tesszük a rácsokat az alma tetejére, eltérő hosszúságú kígyókat formázva.

150-180 fokon kb. 25-30 percig sütöm és még egy keveset a sütőben pihentetem.

Ezt a levest először tavaly, vagyis 2009, karácsonyán készítettem el, és hamar az egyik aduásszá vált a kezemben, vagyis a konyhámban. Igazi laktató, sűrű leves, tele minden jóval!

Amire szükségünk lesz:

30 dkg sovány sertéscomb

1 kis fejvöröshagyma

1 cikk fokhagyma

4-5 fej gomba

füstölt szalonna

paprika

1 tojás

liszt

tejföl

pirospaprika

kevés citromlé

tárkony, kakukkfű, só, bors

A szalonnát vékony szeletekre, majd kis darabokra vágom, és odateszem pirulni. Közben a hagymát is összeaprítom, és ha a szalonna már elék zsiradékot engedett, ráteszem. A gombát megtisztítom és felszeletelem, és ha a hagyma már üveges, ezt is a fazékba dobom. Egy fél paprikát felkockázok és ez is mehet a többiekhez.

A húst apró kockákra vágom, majd a már átpirult szalonnás-gombás alaphoz adom. Várom, hogy kissé levet eresszen és pörkölődjön, ezután pedig felöntöm annyi vízzel, hogy majdnem tele legyen a fazék. Ízesítem borssal és kakukkfűvel.

Amíg a hús puhul, elkészítem a tejfölös-lisztes habarást: 2 evőkanál tejfölt egy kevés liszttel simára keverek, majd hozzáadok egy kevés pirospaprikát is, hogy szép színe legyen a levesünknek. A habaráshoz egy keveset merek a léből, majd szűrőn keresztül, keverés mellett a leveshez csurgatom. Kevés citromlével és tárkonnyal ízesítem, majd sózom.

A leveshez igazán csipetke dukál, ezt 1 tojásból és kellő mennyiségű lisztből elkészítem azt (olyan legyen, mint a nokedli tésztája, sima, nyúlós, de szaggatható). Két kanál segítségével apró darabokat szaggatok a levesbe, majd az egészet még 20-25 percig főzöm. Ízlés szerint teszek még bele bármelyik fűszerből.

Az eddigiektől eltérően most egy friss könyvélményemet szeretném megosztani Veletek, amely az 1940-es évek Franciaországába, egy Loire menti kis faluba kalauzol.

Almás és szárított sárgabarackos clafoutis. A tojást addig verjük a liszttel, a cukorral és a vajjal, amíg sűrű, krémes masszát nem kapunk. Apránként hozzáadjuk a tejet, és ezzel is jól fölverjük. A végén laza legyen a tészta állaga. A tepsit alaposan kivajazzuk, és a tésztához keverjük a feldarabolt gyümölcsöt, fahéjjal és szegfűborssal ízesítjük, majd a tésztát betesszük a sütőbe, és közepes lángon megsütjük. Amikor a sütemény emelkedni kezd, a tetejét megszórjuk barna cukorral és vajdarabkákkal. Akkor van kész, ha a teteje szép piros, és érintésre a tésztát ruganyosnak találjuk.

Ilyen és ehhez hasonló receptekkel tűzdelt, a második világháború idején egy kis francia faluban játszódó történetet vetett papírra Joanne Harris, többek között a nagysikerű film, a Csokoládé alapjául szolgáló történet írója.

Les Laveuses egy vidéki falucska, mely a háború idején német megszállás alá kerül, de a világégés borzalmai csak részben, helyi eseményeken keresztül éreztetik hatásukat. A regény középpontjában egy négytagú család áll: az anya, aki elveszti férjét, majd kemény szívvel, szinte állandósult migrénnel és rosszkedvvel neveli tovább három gyermekét; Cassis, a kamasz, realista "családfő", Reine-Claude, az álomvilágban, a filmekért és színésznőkért rajongó lány, és Framboise, a mindössze kilencéves, rendkívül érett gondolkodású, kitartó és néha gonosz legkisebb gyermek.

A történetet, mely két idősíkban és két cselekményszon fut, a már időskorba lépő, de gyerekkora helyszínére álnéven visszatérő Boise szemszögéből látjuk, aki a háború idején leégett tanyaházukba tér vissza, hogy ott, az anyja által ráhagyott receptes album és egyben napló bejegyzései alapján megnyissa hangulatos, családias kis éttermét, és hogy kibogozza az évtizedek távlatában lévő történet szálait.

A napló titokzatos, sokszor megfejthetetlen és olvashatatlan feljegyzései adnak alapot a cselekmény főbb pontjainak megértéséhez. Boise, akinek mindig is rideg és kemény kapcsolata volt anyjával, őszintén mesél arról, hogyan idézte elő szándékosan anyja migrénes rohamait, hogyan rejtett készakarva narancshéjat az arra rendkívül érzékeny anya párnájába, azért, hogy testvéreivel gyermekéveikben egy kis nyugtot, a német megszállás alatt egy kis örömöt és szabadságot nyerjenek.

A regény kulcspontját a német katonák jelenléte adja – ebből indulnak ki a cselekmény legfontosabb szálai: a gyerekek híreket szolgáltatnak a falu lakóiról egy szem narancsért, filmes magazinért, kávéért vagy cigarettáért cserébe; a kilencéves Boise örök életig tartó, plátói szerelmet táplál az egyik német, Tomas iránt, aki titokban a lány anyjával is viszonyt folytat; gyilkosság és lincselés, tűzeset és elmenekülés, majd évekkel későbbi visszatérés és a titkok megfejtése.

A néha megdöbbentő családi kapcsolatokat a teljesen magába forduló, gyerekeivel látszólag nem is törődő anya receptjei fűszerezik, aki sokszor a hétköznapokat is ünneppé próbálja varázsolni a palacsinták, croissant-ok, nyúlpecsenyék, zöldparadicsom-lekvárok, eperkrémek, crème brûléek és fűszernövények hosszú sorával. A regény másik érdekessége, hogy néhány szereplő egy-egy ételről kapja a keresztnevét,úgy mint Framboise, Noisette, Pistache.

A történet mindenképp magával ragadó: a ’40-es évek Franciaországának képi világa szinte megjelenik előttünk, figyelemmel kísérhetjük egy, szinte magára hagyott kilencéves lány mindennapjait, csavargásait, részesei lehetünk a német katonák által előidézett fordulatoknak és annak, ahogy amár öregkorba lépő, de emlékeihez foggal -örömmel ragaszkodó, anyja receptjeit továbbvivő özvegy gyerekkora színhelyére visszatérve próbál válaszokat kapni fiatalkora kérdéseire.

Ha az új évben valakinek netán kedve támadna valami könnyűt és ízleteset főzni, íme két vendégváró saláta receptje.

A lencsesaláta egy kedves barátunk receptje és annyira finom, hogy mindenképp szerettem volna megosztani, hogyan is készül.

30 dkg lencsét sós, borsos, babérleveles vízben, vékonyra szeletelt, füstölt tarjával puhára főzök. Közben a vöröshagymát vékony szeletekre vágom, majd leforrázom egy szűrő segítségével. Ha a lencse és a tarja is puha, a főzővizet leöntöm és a hagymaszeleteket hozzájuk adom. Ízlés szerint borecettel és kevés cukorral ízesítem. Hideg sültekhez nagyon jól illik.

A svéd gombasaláta háztartásunk egy szem férfitagjának specialitása. A gombafejeket (12-15 nagyobbat) megtisztítunk és felszeletelünk, majd egy fej vöröshagymát apróra vágunk. Kevés olajon megdinszteljük, ezután hozzáadjuk a gombaszeleteket is. Sóval és borssal megszórjuk. Ha a gomba már elég levet engedett és megpuhult, 2 nagy sűrített paradicsom konzervet adunk hozzá, majd babérlevéllel, cukorral és kevés citromlével ízesítjük.

Mindkét salátát hidegen tálaljuk.

Együnk sok-sok lencsét az év első napjaiban, hogy egy gazdagabb új év köszöntsön ránk!

1 perc 45-től Caramel és Majka brillíroznak.

Bár nem adventi süti, karácsonyig még belefér más jellegű finomságok készítése is. Ez roppant egyszerű és pillanatok alatt elkészíthető.

Szükségünk lesz fagyasztott állapotban kapható levelestésztára, melyet kiolvasztás után ujjnyi vastagságúra nyújtunk, majd négyzet alakú formákra vágunk. Ezek mehetnek is be a sütőbe. Ha már szép sültek, a négyzeteket vízszintesen középen kettévágjuk.

A krémhez összekeverünk egy nagy pohár natúr joghurtot és ízlés szerint eper/málna/baracklekvárt, cukrot, majd zselatinfixszet hozzáadva kis időre a hűtőbe tesszük. Kb. fél óra múlva már jó is a krém.

A kettévágott négyzetek alsó lapjaira kenek a joghurtos krémből, és végül a felső lapokkal borítom be őket.

Ezzel a kis képösszeállítással szeretném meghozni mindenki kedvét az adventi készülődéshez! A virágárusok már tele vannak szebbnél szebb díszekkel, így lassan neki is láthatunk elkészíteni az adventi koszorút!

Ha már véglegesen nyakunkon a tél, és nincs kedvünk még egy kávézóba se kimozdulni, a következő forró ital röpke negyed óra alatt elkészíthető és mindjárt barátságosabb a világ.

A hozzávalók:

1 liter almalé

1 liter kékszőlőlé

1 narancs

1 alma

fahéj, szegfűszeg

A gyümölcsleveket egy lábasban összeforralom, majd hozzáadom a felkockázott almát és narancsot, valamint a fahéjat és szegfűszeget. Ez utóbbiakból nem őröltet használok, hiszen így jobban kijön az aromájuk, sőt a pohár aljára sűrűsödött fűszerekkel sem kell megkűzdenünk, ha az ital végére értünk. Cukrot vagy mézet szerintem nem igényel, elegendő van a gyümölcslevekben is.

Nagyon-nagyon finom!

Bár úgy tűnik, hogy a karácsony még messze van, nemsokára azon törjük majd a fejünket, mi kerüljön az ünnepi asztalra. A közelgő adventi időszakban minden héten a karácsony jegyében készülő sütik receptjeit olvashatjátok a blogon! Elsőként egy kis bemelegítés: a már jól ismert muffin-recept telet idéző ízekkel.

A hozzávalók 12 db-hoz:

2 bögre liszt, 1 bögre tej, 2 tojás, 3 tk. sütőpor, 3 evőkanál cukor, 50 g margarin

Narancs, fahéj, kakaópor, körte, mogyoró

Az alaprecept hozzávalóinak összedolgozása után az így kapott tésztát ketté osztóm, az egyik feléhez kakaóport keverek. A narancsgerezdeket felkockázom, majd kevés cukorral és fahéjjal tovább ízesítem. Ha megvagyok vele, a kakaós tésztához keverem. A tészta másik felébe jöhet a felaprított körte, a muffinok tetejére pedig majd az összetört mogyoró.

25-30 percig sütöm 180-200 fokon, majd egy kis ideig még a formában pihentetem őket.

A következő adventi finomság valószínűleg a narancs és a túró jegyében készül majd!

Hogy mi a jóféle csikós tokány titka? Azt hiszem a megfelelő füstölt szalonna. Na és persze a tökéletes szaft. Adott mindkettő, tessék előkapni a lábasokat!

Kiskoromban mindig is vágytam arra, hogy olyan szaft legyen a tésztán, amit itt-ott a tévében, más tányérján vagy szakácskönyvekben láttam. Úgy gondoltam, hogy azt művészet lehet elkészíteni. Aztán persze kiderült, hogy mégsem. Az alábbi tokányon a számomra tökéletes szaft díszeleg.

A hozzávalók:

Vegyünk 1 kg szép sertéscombot, füstölt szalonnát és vöröshagymát. Ezenkívül kell még só, bors, majoránna, tejföl, liszt, pici csípős paprika, és egy leheletnyi pirospaprika.

A húst csíkokra vágom, a hagymát pedig a felkockázott füstölt szalonnával megpirítom. A húst hozzáadom, és egy ideig pörkölöm. Ha minden jól megy, a hús enged ki annyi húslevet, hogy nem is kell vizet hozzáöntenem. Ízesítem a borssal, majorannával és az erős paprikával, majd fedő alatt puhára főzöm.

Közben ízlés szerint tésztát/nokedlit/krumplit készítek hozzá. Egy félpohár tejfölt kevés liszttel kikavarok és nagyon kevés pirospaprikát szórok még bele. A hús levéből pár kanállal a habaráshoz teszek és simára kavarom azt. Ha a husi már puha, a habarást szép lassan hozzáöntöm és még kb. 10-15 percig főzöm.

Nem hiányozhat mellőle a savanyú uborka, de káposztával töltött paprikával is mennyei! Azt hiszem, ennyi bókot ételért még nem kaptam. Nagyon hálás vagyok neked, csikós tokány!

Most, hogy már remekül megy a piskótasütés, megpróbálkoztam egy újabb finomsággal: szőlős-pudingos tortát készítettem. A művelet maga pofonegyszerű volt, csak a részletek pontos kidolgozása picit hosszadalmas. De ez ne szegj senki kedvét, hiszen nagyon finom torta receptje következik most!

 A hozzávalók:

 A piskótához:

4 tojás

4 kanál liszt

4 csapott kanál cukor

1 vaníliás cukor

1 sütőpor

Kakaó

Só

A pudinghoz:

1,5 csomag vaníliás pudingpor

0,5 liter tej

Ízlés szerint cukor

A díszítéshez:

Tetszés szerinti gyümölcs, jelen esetben fehérszőlő. 1 csomag tortazselé.

A tojásokat kettéválasztjuk, majd a fehérjéket pici cukorral kemény habbá verjük, a sárgákat pedig a cukorral és a vaníliás cukorral finom krémmé keverjük. A krémhez fokozatosan hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és a kakaóport, majd csomómentesre dolgozzuk. A kemény habot hozzáöntjük és óvatosan beleforgatjuk. Én kapcsos tortaformában sütöttem, de gyümölcstorta-formában is megfelelő. 180-200 fokon megsütöm, majd egy kis időre még a sütőben hagyom a tésztát.

A pudingot elkészítjük, majd folyamatos kavarás mellett nagyjából kihűtjük, figyelve arra, hogy szép sima legyen. Ha már a piskóta is langyos, a pudingot egyenletesen eloszlatom rajta.

A szőlőszemeket félbevágom, a magjukat kiszedem, és tetszés szerint díszítem vele a torta tetejét.

A tortazselét (amely egy 24 cm átmérőjű formához elég) a tasakon leírt módon elkészítem, majd amikor már dermedni kezd, a torta közepétől kezdve szépen eloszlatom annak tetején.

Egy rövid időre hűtőbe teszem a tortát. Szeletelésnél csupán annyi gond lehet vele, hogy nem sikerül mindig a szőlőszemek között haladni a késsel, így előfordulhat, hogy pár szem nem engedelmeskedik majd. Mindenesetre maga a torta nem sokáig tartott.

Ha már végérvényesen itt az ősz, és eddig viszonylag szép arcát mutatta, kedvet kaptam egy igazi őszi finomság elkészítésére. Az alapötletet a város utcáin, terein egyre inkább felbukkanó gesztenye-sütögetők adták, így hát egyértelmű volt, hogy ma gesztenyés desszert kerül az asztalra.

A hétvégi Lővérek-beli napfényes túra és a gesztenyegyűjtögetés csak még inkább meghozták a kedvemet. Valamiért a gesztenye, mint alapanyag, eddig csak sült, valamint püré formájában találkoztak a tányérommal, nem beszélve a cukrászdák habos-gesztenyés sütijeiről. Azt hiszem, hamarosan egy húsos ételhez is felhasználom majd. Na de ne rohanjunk ennyire előre!

A fánk hozzávalói:

25 dkg liszt

1 egész tojás

1 pohár tejföl

1 csomag sütőpor

Pici só

5 dkg cukor

2 reszelt alma

10-15 dkg gesztenyepüré

A tészta elkészítése roppant egyszerű és gyors: a hozzávalók összedolgozása után már melegíthetjük is az olajat. Egy kanál segítségével tetszés szerinti adagokat teszek a már kellően forró olajba és mindkét oldalán szép pirosra sütöm a fánkokat.

Az eredmény magáért beszél, szerintem nagyon finom lett! Talán egy kis házi szilvalekvár még jobban feldobná, ha már itt az ősz, kombináljuk a terméseit bátran!

Ha már végképp nem tudunk mit kitalálni, de édesség utáni vágyunk csillapíthatatlan, dobjunk össze egy jó kis rétest! Itt most egy édes és egy sós változat szerepel a békesség kedvéért, bár a káposztás változatot meg idegennek érzem. Egy szó mint száz, elő a réteslapokkal és indulhat is a tekerés!

Hozzávalók (2 rúdhoz):

250 g túró

1 tojás

cukor, fahéj

Negyed fej káposzta

só, bors

A túrót áttörjük, majd az egész tojással, ízlés szerinti cukorral és fahéjjal összekeverjük. A káposztát apró darabokra, szálakra aprítjuk, majd míg puha nem lesz, sóval, borssal és pici cukorral megszórva, fedő alatt, kevés olajon pároljuk.

2-2 réteslapra lesz szükségünk: az egyik párosra simítjuk a túrós tölteléket, a másikra a káposztásat, majd óvatos mozdulatokkal feltekerjük a tésztát, és a végeket kissé betömködjük. A tetejüket pici olajjal megkenem, és előmelegített sütőben 25-30 percig sütöm őket, vigyázva arra, hogy ne égjenek meg.

Érdemes tudni, hogy ez a 2 rúd pikk-pakk elfogy, ezért ajánlott nagyobb adaggal készülni. Ha olyan kiszerelést sikerül vennünk, amiben 6-8 réteslap is van, viszont nem akarjuk egyszerre az egész csomaggal felhasználni, figyeljünk rá, hogy a tészta a hűtőben hamar kiszáradhat és eltöredezhet, így mihamarabb használjuk fel, ami megmaradt.

Akinek pedig kedve van, bátran próbálkozzon az almás, meggyes, tökös, mákos, és még jó pár rétesvariáció elkészítésével!

A korábban készített káposztás pogácsa sikerén felbuzdulva ma egy juhtúróval és tökmaggal ízesített finomságot sütöttem. Miután rá kellett, hogy jöjjek, hogy sajnos nagyon nehéz bármelyik üzletláncban kecskesajtot találni, az eredeti ötletet kissé megváltoztatva, juhtúrót kevertem a tésztába. Azt hiszem, a szabolcsi házi pálinka mellé ez is tökéletesen illett.

A hozzávalók:

50 dkg liszt

25 dkg margarin

1 pohár tejföl

2 tojássárgája

Só

Élesztő, tej, cukor

Juhtúró

Tökmag

A fenti alapanyagokat a káposztás poginál már leírt módon összeadom, és belemorzsolom a juhtúrót is. A tésztát, kevés pihentetés után, 1 cm vastagságúra nyújtom, majd késsel berácsozom a tetejét. Kivajazott és lisztezett tepsibe rakosgatom a kiszaggatott pogácsákat, a tojások fehérjével megkenem őket, majd mindegyikre tetszés szerint tökmagokat teszek. Egy picit nyomkodjuk bele a tésztába a magokat, hogy ne essenek le sütés vagy később fogyasztás közben.

150-200 fokon kb. 30 percig sütöm őket, míg meg nem pirulnak.

A kép tanúsága szerint a házi szilvapálinkának nagyon jó barátja ez a fajta pogácsa is, melyekkel itt a nagyváros közepén igazi vidéki hangulatot teremtettünk.

A heti mexikói vacsi élménye után ma gondoltam kipróbálom, mit is szeretnek az amerikai középföldén és mit tudok én elkészíteni belőle. Az első választás a kukoricakrémlevesre esett, a feladat teljesítve. Nagyon finom és pofon egyszerű, tehát lányok, asszonyok, irány a boltba a kukoricakonzervért!

Hozzávalók (4 tányérra való):

2 kukoricakonzerv

Fokhagyma

Só, bors

Petrezselyem

Tejszín

Füstölt szalonna

Tortilla chips

A lecsöpögtetett kukoricát kevés zúzott fokhagymával olajon párolni kezdem, közben a szalonnát apró kockákra vágom és megpirítom. Egy kis idő múlva a kukoricát fölengedem vízzel, majd sóval és borssal ízesítem. Ha már puhának tűnnek, félrehúzva a tűzhelyről, botmixerrel összeaprítom a kukoricákat. Kevés tejszínnel krémesebbé teszem, majd apróra vágott petrezselyemzöldet teszek a levesbe. 5-10 perc főzés után készen is vagyunk vele.

Tálaláskor a szalonnákat a tetejére szórjuk, és tetszés szerinti tortilla chips-szet tördelünk bele.

Laktató, hamar készen van, olcsó, mutatós - egyszóval tökéletes!

Bár a paradicsomlevest már sokan leírták a hozzá használt sok cukor és a rántás miatt, szerintem nagyon is szerethető leves, és hát ugye nem ehetünk mindig szuper egészséges ételeket. Az alábbi recept „különlegessége”, hogy nem a boltban kapható sűrített paradicsomból készül a leves, hanem házilag készített püréből – ráadásul a püréhez napérlelte, kerti paradicsomokat használok.

Lássunk hozzá! Szükségünk lesz:

5-6 érett paradicsomra, cukorra, pici sóra, kevés lisztre és olajra, valamint a paradicsomleveshez elengedhetetlen levesbetétre, az óvodai ebédek sztárjára, a betűtésztára.

A paradicsomokat forró vízbe tesszük, majd a héjukat lehúzzuk. Összeaprítjuk őket, majd kevés vízben, lassú tűzön főzzük. Ha már elég puhák, botmixerrel pépesítjük, majd egy rövid időre még visszatesszük főni az így kapott pürét, és ha már kellőképpen elfőtte a benne lévő vizet, meg is vagyunk vele. Picit állni hagyjuk.

A pürét annyi vízzel felengedjük, amennyi levest készíteni szeretnénk. Közben a lisztből és az olajból rántást készítünk. A levest időközben cukorral és pici sóval ízesítjük, majd ha már felforrt, hozzáadjuk a rántást és addig keverjük, míg az teljesen fel nem oldódik. A betűtésztából tetszés szerinti mennyiséget a levesbe öntünk, és ha kell, még cukorral ízesítjük. Gyakori kevergetés mellett – hogy a tészta ne ragadjon a fazék aljához - addig főzzük, amíg a tészta puha nem lesz.